Honlapunk a kényelmesebb kezelés érdekében sütiket használ. Kezelésükről bővebb tájékoztatást kap Adatvédelmi irányelveinben.

Kerti Sándor

Kategória: Honlap elemek
Megjelent: 2019. június 07. péntek, 10:48
Találatok: 2955

Kerti Sándor
(1915 – 1977)

 Kerti Sándor 1915. január 6-án született Kerkaszentmiklóson szegényparaszti családban. Apja Kuklek Ignác, anyja Tóth Ágnes.

 Házuk a jelenlegi Kossuth utca 62. szám alatt állt. Az a ház egy kis faház volt, amiben rajtuk kívül még két másik család lakott.

 A család anyagi helyzete nem engedte, hogy az eminens kisfiú továbbtanuljon. Így az elemi iskola 6. osztályának befejezése után az újfalusi Eszterházy – uradalomban dolgozott, mint kisbéres, 13 éves korában pedig már a baranyai gazdaságokban summás borjúpásztor volt. Alsó fokú tanulmányait a helyi elemi iskolában végezte. Az itt töltött évek mély nyomot hagytak lelkében.

 A tanítói pályáig azonban viszontagságos út vezetett. 36 éves korában érettségizett, majd jelentkezett a pedagógiai főiskolára, de elutasították, mint túlkorost. Az elutasítás nagyon lesújtotta. Ekkor azonban kapott egy ajánlatot: taníthat egy kis falusi iskolában képesítés nélkül. Ekkor nagy tanítóhiány volt. Egy gyakorló év után képesítőzhetett. Így megvalósulhatott gyermekkori álma: Tanító lett, s ismét beléphetett e számára szent helyre.

 A summásélet nemcsak keserűséget hozott a fiatal fiú számra, hanem boldogságot is. Ott lett először szerelmes. Persze plátói volt ez a szerelem. Még megszólítani sem merte az imádott lányt, hiszen a kis borjúpásztor hogy jöhetett volna számításba egy főgépész lányának a számára. Az igazi boldogság is megérkezett, amikor feleségül vette Baksa Irént. Két fiúk született: Sándor László és Tibor József.

 Ahogy élete vége felé egyre gyakrabban visszatért gondolatban szülőfalujába, úgy foglalkoztatta egyre többet az öregkor is.